Nem mindig könnyű. Vannak napok, amikor az ember úgy ébred, mintha valami láthatatlan súlyt cipelve indulna neki a reggelnek. Ma ilyen napom van.

Fáj a fejem, nehéz gondolkodni, nehezemre esik összeszedni magam. Tudom, hogy a testem próbál jelezni valamit. Talán azt, hogy pihenjek. Vagy csak azt, hogy ma semmi sem úgy alakul, ahogy terveztem.

De attól, hogy valami nem megy simán, még nem jelenti azt, hogy kudarcot vallottam. Nem érzem magam ma a legjobb formámban, és ettől egy ideig rosszul is éreztem magam. Mert szeretnék hatékony lenni. Haladni. Kipipálni dolgokat a listámról. De közben tudom, hogy ez a nap most másról szól.

A „nem tökéletes” napok is részei az útnak

Nemrég olvastam egy mondatot: „A fejlődés nem lineáris.” És ez annyira igaz. Vannak hullámvölgyek, vannak lassabb napok, vannak fejfájós reggelek. Vannak olyan időszakok, amikor elveszettnek érezzük magunkat. Nem látjuk világosan, hogy merre tartunk. Csak megyünk előre, kicsit gépiesen, kicsit kótyagosan, és közben bízunk benne, hogy valahogy rendbe jön minden.

Nekem most ez a remény az, ami segít. Hogy tudom: ez csak egy nap. Egy darabka az egészből. És ha ma nem is tudok száz százalékot adni, attól még nem veszítettem el semmit. Csak most másra van szükségem.

Mit csinálok egy ilyen napon?

Mert lehet, hogy fejfájósan, gyengébben érzem magam, de teljesen feladni nem szeretném. Szeretnék valamit tenni ma is. Valami kicsit. Valami aprót. Ami nem megerőltető, de segít visszatalálni.

1. Lassan indítom a napot
Ma nem erőltettem semmit. Nem ugrottam ki az ágyból. Megittam az első kávémat csendben, lassan. Néztem ki az ablakon. A gondolataimat nem akartam egyből rendre szedni. Hagytam őket lebegni egy kicsit. És ez jól esett.

2. Írok
Ez most különösen segít. A gondolatokat leírni olyan, mintha egy kicsit kiüríteném a fejem. És ha leírom azt, ami nyomaszt, gyakran rájövök: nem is olyan nagy, nem is olyan félelmetes. Csak egy érzés. Egy állapot. Nem az egész életem.

3. Kiválasztok egyetlen dolgot, amit ma megcsinálok
Nem tíz tételt, nem egy teljes to-do listát. Csak egyet. Ma ez az: megírom ezt a bejegyzést. Nem azért, hogy tökéletes legyen, hanem mert hiszek benne, hogy amit most érzek, más is érezte már. És talán valakinek jól fog jönni olvasni valami őszintét egy olyan napon, amikor ő sem érzi magát erősnek.

4. Megengedem magamnak, hogy ne legyek a topon
Ez a legnehezebb. Mert annyi elvárás vesz körül. Hogy mindig mosolyogjunk. Hogy mindig motiváltak legyünk. Hogy mindig legyen terv, energia, cél, ötlet. De a valóság az, hogy néha csak vagyunk. Nem csinálunk semmit látványosat. Csak túlélünk egy napot. És ez is rendben van.

Mi segít az ilyen napokon?

Az őszinteség. Önmagam felé. Nem játszani meg magam. Nem úgy tenni, mintha minden oké lenne, amikor nem az. És persze a kávé. Mert az mindig ott van. Az illata, a korty melege, a mozdulat, ahogy megfogom a bögrét. Egy kis rituálé, ami segít a jelenben maradni.

Az ilyen reggelek után délutánra gyakran érzem azt, hogy kicsit kisimult a lelkem. Nem azért, mert hirtelen minden megoldódott, hanem mert megengedtem magamnak, hogy csak legyek.

És ha holnap is ilyen lesz?

Akkor holnap is így kezelem. Mert minden nap újra eldönthetem, hogyan viszonyulok hozzá. Lehet, hogy holnap már energikusabb leszek. De ha nem, akkor az sem baj. Az élet nem sprint. És nem is verseny.

Egy kis bátorítás neked, ha most épp te is így érzed magad

Ha mostanában te is kicsit elveszettnek érzed magad, hadd mondjak valamit: nem vagy egyedül. Nem vagy gyenge. Nem vagy lustább vagy kevésbé értékes másoknál. Csak ember vagy. És az ember néha elfárad. Néha keresi magát. Néha nem tudja, mit akar. De ettől még szerethető. Ettől még értékes. És ettől még lehet benne erő.

Néha az is motiváció, ha nem adjuk fel. Akkor sem, ha nincs kedvünk motiváltak lenni.

Szóval ma ilyen a napom. Kicsit kótyagos, kicsit szürke. De én itt vagyok. És írok. És kortyolgatom a kávém. És tudom: lesz jobb nap is. Talán már holnap. ☕💛