Ma reggel valami egészen különös történt. Felébredtem, és már az első percben azt éreztem, hogy jó kedvem van. Nem azért, mert különösen kipihent voltam. Nem is azért, mert valami különösen jó nap áll előttem. Egyszerűen csak... jól éreztem magam.

És tudtam, hogy ez az álom miatt van.

A cselekményre nem nagyon emlékszem. Sem nevek, sem helyszínek, sem események nem maradtak meg bennem pontosan. De azt nagyon is tudom, milyen érzés volt ott lenni.

Szabadnak lenni.

Álomvilág – a lelkem kis szabadságszigete

Az álmok gyakran kuszák. Van, hogy zaklatottan ébredünk, van, hogy értetlenül, máskor meg úgy, mintha valaki egy új világba engedett volna bepillantani. Nekem ma az utóbbi jutott.

Egy világ, ahol nem volt megfelelési kényszer. Nem voltak elvárások. Nem voltak kötelességek, teljesítendő pontok, kipipálandó feladatok. Egyszerűen csak voltam. És ez a „csak lenni” egy furcsán felemelő érzés volt.

Olyan ritkán éljük ezt meg ébren, igaz?

Egy különös reggeli derű

Mikor kinyitottam a szemem, még már tudtam, mit álmodtam, de az érzés már ott volt velem. Egy csendes, halk öröm. Olyasmi, amit nem tudsz megfogni, nem tudsz másoknak elmagyarázni, mégis erős és igazi.

Ahogy ittam a reggeli kávémat, próbáltam visszahozni az emlékeket. Nem ment. De nem is baj. A lényeg nem a képekben volt, hanem abban, amit éreztem. És amit most is érzek: nyugalmat. Derűt. Egyfajta belső szabadságot.

A valóság néha túl hangos

A mindennapokban nehéz elengedni magunkat. Reggel bekapcsol a fejünkben a „teljesíteni kell” üzemmód. Meg kell felelni. Hatékonynak kell lenni. Kedvesnek, türelmesnek, következetesnek. Elérhetőnek.

És ez fárasztó. Még ha nem is vesszük észre rögtön. Olyan, mint egy állandó zaj a háttérben. Az álom ezzel szemben néma volt. Nem voltak szabályok, elvárások, határidők. Nem kellett senkinek mosolyognom, ha nem volt kedvem. Nem kellett semmit „hozzátennem”. Elég volt, hogy ott vagyok.

És ez a tapasztalat – bármilyen furcsán hangzik is – gyógyító volt.

Miért szeretem az ilyen álmokat?

Mert eszembe juttatják, hogy kik vagyunk a belső világunk mélyén, amikor senki nem néz, nem mér, nem értékel. Az ilyen álmokban nem játszunk szerepet. Nincs ránk aggatott címke: nem vagyunk alkalmazottak, feleségek, anyák, barátnők vagy diákok. Egyszerűen csak önmagunk vagyunk.

És ez felszabadító.

Szeretem, hogy az álmok néha visszavisznek oda, ahonnan indultunk. A tiszta belső térbe. És szeretem, hogy egy ilyen álom hatása nem múlik el a reggeli ébresztővel. Bennem marad. Végigkísér a napomon.

Néha elég csak emlékeztetni magunkat

Lehet, hogy nem minden reggel ébredek ilyen derűvel. Sőt, általában nem. De ma igen. És ezt meg akarom őrizni.

Mert talán az álom nem is „csak álom” volt. Talán a lelkem suttogott valamit, amit ébren nem mindig hallok meg. Azt, hogy jó úgy is, ahogy vagyok. Hogy elég vagyok. Hogy nem kell mindig valamit teljesítenem ahhoz, hogy értékes legyek.

Talán ezért álmodtam ma erről. És ezért hatott rám ennyire.

Hogyan őrzöm meg ezt az érzést?

Nem mindig könnyű. De ma úgy döntöttem, megpróbálom tudatosan megtartani. Íme néhány apró módszer, amit ma bevetek – hátha te is kipróbálnád, ha egyszer te is így ébredsz:

☕ 1. Kávé melletti csönd

Nem hallgattam híreket. Nem pörgettem a hírcsatornákat. Csak ültem és kortyoltam. Ez a csönd most fontos volt.

✍️ 2. Leírtam az érzést

Nem az álom tartalmát – azt elfelejtettem. Az érzést. Egy-két szóban, egy kis jegyzetben a telefonomban: „szabadnak éreztem magam”.

🍃 3. Kivittem magam a napfénybe

Egy rövid séta, csak úgy, minden cél nélkül. Hogy az álomvilág kicsit még velem maradhasson.

🚫 4. Nem siettem

Hagytam magamnak időt. A reggelre, a gondolatokra, a levegőre. Mert ma úgy éreztem, ez jár.

Álmok, amik emlékeztetnek

A mai álom nem fog bekerülni egy álmoskönyvbe. Nem fogom megfejteni a szimbólumokat, nem keresem az üzenetet. Mert már tudom, mi volt az: egy apró emlékeztető. Hogy van bennem egy világ, ahol jól érzem magam. Ahol nem a külvilág szabja meg, mennyit érek.

És talán éppen ezek a legfontosabb álmok. Azok, amik nem történetről szólnak, hanem belső állapotról. Egy érzésről, amit ritkán élünk át a való világban, de amire annál nagyobb szükségünk lenne.

Szóval ma reggel...

...csak ennyit mondtam magamnak: "Ma is magam lehetek." És ezt most szeretném továbbvinni. Nem kell hozzá új álom. Elég ez az emlék. Ez a hangulat. Ez az egy reggel, amikor minden könnyebbnek tűnik.

És ha holnap reggel más lesz a hangulatom – az is rendben van. Mert most már tudom, milyen érzés, amikor a lelkem szabad. És ezt senki nem veheti el tőlem.