Ma korán kellett kelnem.
És bevallom őszintén, egyáltalán nem volt kedvem hozzá.

Az ébresztőórám nem is csörgött túl hangosan, mégis olyan érzés volt, mintha egy repülőgép szállt volna le a fejem mellett. Valószínűleg azért, mert túl későn feküdtem le. Tudom, nem kéne éjjel még a telefonomat nézegetni, görgetni a semmit, de néha egyszerűen csak kell egy kis kikapcsolás. Egy kis énidő – csak éppen éjfél után már nem tűnik olyan jó ötletnek.

Amikor kikászálódtam az ágyból, kicsit meg is inogtam. A testem még az álomban járt, de a nap már kíméletlenül elkezdődött. Elvonszoltam magam a konyhába, és már csak a gondolat, hogy ott vár a kávéfőző, tartotta bennem a lelket. A reggeli kávém nem volt most olyan finom, mint máskor. Nem volt időm leülni mellé, csak gyorsan összedobtam, és már öntöttem is a bögrébe. Ez most nem egy „élvezem az ízeket” reggel volt. Ez egy „csak működj valahogy” reggel volt.

A fáradtság valahogy nemcsak a testemben, hanem a lelkemben is ott ült. Ismered azt az érzést, amikor már annyira rutinból csinálod a dolgokat, hogy szinte kívülről nézed magad? Mintha csak egy forgatókönyv alapján működnél: felkelés, kávé, készülődés, munka, teendők, aztán este ugyanez visszafelé. Nem rossz ez, csak… kicsit sok néha.

Pedig szeretem a reggeleket. Tényleg. Azokat a lassúakat, amikor van időm magamra, amikor csend van, és a világ még nem kezdett el követelni semmit. Szeretem, amikor a kávém mellett ülve csak nézek ki az ablakon, és nem siettet semmi. De ma nem ilyen reggel volt. Ma egy kicsit túl sok volt minden, és túl kevés belőlem.

És mégis, valahol mélyen, miközben a harmadik korty kávét ittam, valami apró gondolat megszületett bennem. Az, hogy lehet, ez most nem volt a legjobb reggelem, de túl vagyok rajta. És ez is valami.
Néha már az is teljesítmény, hogy felkeltél. Hogy elindítottad a napod, akkor is, ha nem volt kedved. Hogy megtetted, amit kellett – még ha nem is mosolyogtál közben. És nem baj, ha ma nincs benned az a nagy „motivációs bomba”. Az élet néha nem erről szól. Néha csak arról, hogy mész tovább, akár csendben is.

És tudod mit? Talán majd egyszer tényleg eljön az a reggel, amikor nem azért kelek fel korán, mert muszáj. Hanem mert akarok. Mert kipihent vagyok. Mert vár valami izgalmas.
De ma nem ilyen nap volt. Ma csak egy átlagos reggel volt, egy kicsit túl kevés alvással, egy kicsit túl sok fáradtsággal.

És ez rendben van.

Nem minden nap kell tökéletesnek lennie. Nem minden reggel kezdődik boldog Instagram-reggelivel és ragyogó hangulattal. Néha csak egy darab kávé vagyunk, félálomban. Néha csak annyi a cél, hogy kibírjuk a napot – és ez is éppen elég.

Ahogy telt a délelőtt, egy kicsit jobb lett. A testem lassan felébredt, a gondolataim is letisztultak. Nem mondom, hogy most már tele vagyok energiával, mert nem lennék őszinte. De már nem érzem azt a „jaj csak még öt perc” érzést sem.

A fáradtság elmúlik. Holnap talán már többet alszom. Talán sikerül este kicsit előbb lefeküdni. Talán holnap reggel már lesz időm leülni a kávémmal.
És ha nem? Akkor majd azután.

Az élet néha apró hullámokból áll. Egyik nap fent, másik nap lent. Ma csak annyi történt, hogy korán kellett kelnem, és fáradt vagyok. De megcsináltam.

Te is meg tudod csinálni.

Mert nem a tökéletes reggelek tesznek erőssé minket, hanem azok, amikor minden nehezebb – és mégis megyünk tovább.

És most? Most már csak egy csendes pillanat kell. Egy kicsi énidő.
Talán egy újabb kávé.